- Ejjj fiatalok, hol császkáltok?-majd meglátott minket Harry, én meg Louis karijaiból kiszabadultam.
- Harry figyelj-kezdtem magyarázkodni, mikor nem is tudtam, hogy mit fogok mondani.
- Grace, nyugi nem kell magyarázkodnod, Louis ilyen amikor egy "kicsit" iszik-mondta mosolyogva.
- Én inkább haza mennék-amikor ez a mondat elhagyta a számat, hallottam, hogy valaki futni kezdett.
- Mit beszél a kis asszonyka? Még nem járt le a 24 óra!-mondta Niall.
- Te....te ezt hallottad?-kérdeztem.
- Niall mindent meghall, de főleg azokat hallja meg amiket ő akar-magyarázta el nekem Hazza-például azt is, hogy...de ez csak egy példa, hogy...van egy...lasagne a kamrában.
- Tudtam!-kapta fel a fejét majd szaladt vissza a kajához.
- A francba-szegény Harry, nem tudom, hogy honnan hihette is, hogy ezt beveszi.
- De tényleg, haza kéne mennem-mondtam.
- Ha haza akarsz menni, akkor aludj itt, igaz Louis?-kérdezte Lou-t, aki bólintott és csak a padlót bírta nézni.
- Jó oké, miért is ne-egyeztem bele.
Majd kaptam külön egy szobát, csak úgy rádőltem az ágyra és rögtön el is nyomott az álom.
Reggel úgy keltem fel, ahogyan voltam, ruhában, be nem takarózva, bár mégsem, a földön ébredtem, le estem az ágyról, jaaa és be voltam takarózva. Magamra rántottam volna a takarót??? O.o Inkább kimentem a nagy zajra, ami a nappaliból jött, és láttam, hogy mind az öt fiú a TV előtt szurkolt, valami meccs volt. Persze Niall evett.
- Ááá szia Grace-köszönt rám Liam.
- Még inkább jó reggelt-javítottam ki.
- 11 órakkor?-kérdezte Zayn.
- Mi????-ijedten néztem kerestem egy órát, hogy megnézzem csak viccelnek-e. De annyi volt. Gyorsan felvettem minden cuccomat.
- Fiúk-majd mind az 5 fiú rám nézett-tényleg egy öröm volt veletek lenni, sőt álmomban is csak röhögtem, hogy veletek lehetek 1 napig, és nem lehetek eléggé hálás, hogy megköszönjem, de-majd csörgött a telefonom, a What Makes You Beautiful volt a csengőhangom és egy kicsit elpirultan néztem a fiúkra, majd felvettem. Majd döbbenten ejtettem ki a telefont a kezemből.
- Hééé, kár ezért a csengőhangért-mutatott Niall a darabjaira esett telefonra.
- Mi történt?-kérdezte Liam.
Alig bírtam megszólalni.
- A bácsikám tegnap éjjel meghalt-mondtam ki végül-és ki kell költöznöm a házból 1 napon belül és mehetek vissza ahonnan jöttem.
- Na álljunk meg egy kicsit-mondta Zayn-mondj el mindent.
- Hát bácsikám a gyámom, mert apámat nem ismerem, anyám meg 3 éve meghalt és más rokonról nem nem tudok, de ha el kell költöznöm, hova és mégis kihez? És még 17 vagyok és akkor gyámhatósági is lesz...bocsi fiúk, nem kéne ezzel nyaggatni titeket, tényleg ne haragudjatok-tértem észhez-Niall, köszönök mindent, és remélem majd még találkozunk, én mentem sziasztok, és még egyszer köszi mindent.
Majd becsuktam magam után a mennyország ajtaját. És siettem valahogyan hazajutni. De csak álltam a járdán és elkezdett a szememből ömleni a könny. Megállíthatatlanul. Majd az esőtől vizes járdára ráültem és neki dőltem a kerítésnek. És tessék, elkezdett esni az eső. A szemem sarkából azt vettem észre, hogy valaki áll mellettem, de a könnyektől nem igazán láttam. Majd az a valaki leült mellém. Louis volt. Majd gyorsan töröltem meg a szememet.
- Hát te?-kérdeztem szipogva.
- Csak erre jártam-mondta mosolyogva-Először is bocsáss meg a tegnapiért, de...másodszor: ne félj minden rendben lesz.
- Kösz, mondani könnyű-vágtam hozzá.
- Az hülyeség lenne, ha közülünk valaki küzdene a gyámodért?-kérdezte.
- Ugye most csak viccelsz?-kérdeztem nevetve-hol élsz te?
- De mi már elmúltunk 18-mondta komoly arccal.
- Aranyos vagy de nem-mondtam továbbra is mosolyogva.
- Hét jól van...de akkor, hogyan tovább?-kérdezte és észhez tértem, amíg nevettem azt hittem nincs semmi gond, most meg észbe kaptam és nem tudtam mit csináljak-ha nem tudsz sehová se menni, szerintem, hozzánk költözhetnél.
- Ez most komoly?-kérdeztem komoly arccal.
- Akkor miért mondtam volna?
- Louis igazán köszönöm-öleltem át nagy örömmel-ha úgy van nem leszek sokáig a nyakatokon.
- Grace, jó fej vagy, nem vagy valami őrült, sikítozó rajongó, hogy már az őrületbe kergess minket, jó oké, jól esik az ilyen de egy idő után már a dobhártyánk fáj-mondta mosolyogva-de maradhatsz ameddig csak akarsz.
- Köszi megint-mondtam mosolyogva.
- És tudod mit? Az amit tegnap történt, ha gondolod elfelejthetjük-ajánlotta fel.
- Miért?-kérdeztem.
- Mert...tényleg...miért?-mondta nevetve velem együtt-na akkor megyünk a cuccokért?
- Hát jó néhány bőrönd lesz, úgyhogy, talán el kéne egy két kocsi szerintem.
- Amúgy itt van a telefonod összerakva, de a PIN kódot már nem tudtam-álltunk fel-és először bemehetnénk, hogy meg ne fázzunk.
Helyeslően bólintottam. Bekapcsoltam a telót, és ismételten a csengőhangom szólalt meg és ismét elpirultam.
- A gyámhatóságtól hívtak, hogy nevelőszülőkhöz kerülök-mondtam.
